Miért a ládakert vagy magaságyás a tuti konyhakert?

Legjobb konyhakert a ládakert vagy magaságyás

Kertes házban nőttem fel, és emlékszem, mennyire fárasztó volt az ásás, kapálás, locsolás, gazolás.

És nekünk csak egy egészen kicsi konyhakertünk volt – már ameddig volt.

A szomszédba átnézve láttam, ahogy Józsi bácsi a hétvégéit azzal töltötte, hogy a szép nagy konyhakertjét karban tartsa tavasztól őszig.

Tavasszal felásta a kertet, aztán beültette és folyamatosan gyomlálta.

Nem úgy tűnt, hogy nagyon élvezi, de persze ő is szerette, hogy saját házi termelésű zöldséget tud az asztalra tenni jóval olcsóbban, mint ha megvette volna.

 

De jó, hogy rátaláltam a ládakertészetre!

Én személy szerint nagyon örülök annak hogy találkoztam a ládakertészettel.

Mivel alapból nem vagyok egy szorgos kertészkedő típus, nagy gondot okozott, hogy a konyhakertemben rengeteg időm és energiám elment a kert felásására, gazolására és a locsolásra.

A ládakert, illetve magaságyás ezekre a problémákra szuper megoldást nyújt!

Hiszen rengeteg előnnyel rendelkezik a hagyományos, földes konyhakerti műveléssel szemben.

A legfontosabb előnyöket Mi a ládakert című cikkemben írtam le, de itt is gyorsan összefoglalom:

  • Egészséges – vegyszermentes finom zöldségek termeszthetők
  • Olcsó – rengeteg időt és pénzt spórolsz vele
  • Környezetbarát – nem kell műtrágyát vagy vegyszereket használnod, és a vízigény is nagyságrendekkel kisebb
  • Kényelmes – sokkal kevesebbet kell gazolni és kényelmes a beültetés, vetés, betakarítás

 

Ládakert, magaságyás előnyei
Ez bizony nem kapott vegyszert, se műtrágyát…

 

Ezeken kívül összegyűjtöttem jó pár más előnyt is a magaságyásokkal kapcsolatban. Nézzük!

 

Ultrahatékony helykihasználás

A ládakert kb. 20-25%-át foglalja el egy hagyományos konyhakerti ágyásnak, és ugyanannyit terem!

Nézd csak meg, milyen sorközökkel, mennyi növényt szoktak tenni a földbe. Milyen sokat kell kapálni és locsolni…

Egy kertládában sűrűbben nő minden, de éppen elegendő hely marad a növényeknek.

 

A magaságyás nagyon jól mutat

Most még talán nem is gondolnád, de egy szépen elkészített láda tele burjánzó zöldségekkel nagyon jól néz ki a ház mellett vagy az erkélyen is.

Mivel bármilyen színűre lefestheted (ajánlott környezetbarát festéket használni!), sőt még mintát is faraghatsz a deszkába vagy festhetsz rá – igazából a kerted, teraszod dizájneleme is lehet.

Nem is beszélve arról, amikor a magaságyásod csak úgy duzzad az egészséges zöldségektől, fűszernövényektől és virágoktól.

Óriási élmény ránézni, sőt még a vendégek is elájulnak a látványtól, és rögtön akarnak maguknak is egyet, amiben te majd szívesen segítesz is nekik : ))

 

A magaságyás abszolút gyerekbarát

A gyerekek általában szeretnek bekapcsolódni a felnőttek munkájába.

(Ajánlott olvasmány: Az elveszett boldogság nyomában. A kontinuum-elv.)

Manapság ez a dolog igen nehéz, hiszen a legtöbb munkát már számítógéppel végezzük el.

A ládakertészet viszont kiváló lehetőség arra, hogy hasznos fizikai tevékenységet végezzünk együtt a gyerekeinkkel.

Ládakert, magaságáys gyerekeknek is
Szívet melengető, ahogy a család is besegít a kertláda megépítésébe

 

Lehet, hogy most úgy gondolod, a te gyereked bizony nem szeret földet túrni, gereblyézni, ásni, kapálni.

És ez szerintem rendjén is van!

De egy magaságyás fenntartásával olyan kevés munka van, hogy még egy gyerek is élvezettel végzi el, hiszen mit is kell csinálni?

  • Neki lehet állni a ládakert építésének a gyerekekkel is. Persze vigyázni kell az  épségükre, és csak olyan feladattal szabad őket megbízni melyeket biztonsággal el tudnak végezni.
  • A legelején el kell ültetni a palántákat vagy el kell vetni a magokat. Hidd el, ezt a gyerek is nagyon élvezni fogja.
  • Elég körülbelül hetente-kéthetente egyszer gyomtalanítani. Ez a dolog nagyon messze áll a hátgörnyesztő kapálástól. Pár perc alatt a laza talajból nagyon könnyen eltávolíthatók a kis gazkezdemények.
  • Csak száraz időben kell naponta locsolni – esősebb időszakban egy-két hét is eltelhet úgy, hogy rá se kell nézni a ládakertre. (Persze ezt úgysem fogod kibírni, hiszen naponta látod az ablakodból a gyönyörű növényeket). Ha pedig locsolni kell – amit érdemes esténként elvégezni –, egy kis pohárral vagy locsolókannával gyorsan elvégezhető ez a feladat is.

És itt jön a slusszpoén.

Ha el akarod nyújtani a gyerekfoglalkoztatást, mert szerinted ez izgalmasabb és hasznosabb, mint a kisautókat tologatni, a babák haját fésülni, vagy bambulni a telefont, a ládakert gondozására több időt is fordíthatsz a gyerekekkel.

Néhány ötlet:

  • Az újhagymákat, retkeket stb. egyenként is meg lehet locsolni.
  • A száraz leveleket le lehet tépkedni vagy vagdosni a paprikáról paradicsomról.
  • Az éppen üresen álló részeket át lehet forgatni kis lapáttal.
  • Plusz komposztot lehet rászólni a talajra.

 

Pár lépésre a háztól

Mivel a ládakert ideális esetben a ház közelében helyezkedik el, nagyon egyszerű karbantartani, illetve gondozni a növényeket.

Hidd el, a távolság döntő tényező lehet abban, hogy mennyire tudsz gondoskodni a ládakertedről.

Emlékszem, hogy a háztól körülbelül 20 méterre lévő veteményesem gondozása annak idején mekkora kihívást jelentett.

Kétszer is meggondoltam, hogy hátramenjek-e locsolni vagy gazolni.

Ezzel szemben a teraszom közvetlen közelében elhelyezett magaságyásokat mindig láthatom az ablakból, és egyáltalán nem megerőltető hogy esténként meglocsoljam a bennük fejlődő növényeket.

Kaspóba ültetett csilipaprika, alternatív magaságyás
Ez a láda (na jó, nevezzük kaspónak) az erkélyen kapott helyet, hogy onthassa magából az erős paprikát. Az ültetésről itt olvashatsz: Csilipaprika kaspóba ültetve – szobában télen is terem!

 

Gyakran variálható

A ládakertben vagy magaságyásban persze nemcsak zöldségek termeszthetők, hanem fűszernövények, gyógynövények és virágok is.

Ha például betakarítottál 1 rész karalábét (4 db), a helyét máris beültetheted azzal a növénnyel, amelyikhez kedved van.

Nagyon jól mutat néhány tő színes virág egy kertláda közepén, de el is oszthatsz egy 9 részes ládát (1 négyzetméter) három kategóriába, három parcellánként:

  • egy sor fűszernövény,
  • egy sor zöldség,
  • egy sor gyógynövény.

A ládakert szerkezetéről, és részekre való felosztásáról a Ládakert készítése című cikkben olvashatsz.

 

Minimális kertiszerszám-igény

Felejtsd el az ásót, a kapát és a nagyharangot!

Mostantól csak egy kézi ültetőkanálra, locsolópohárra (esetleg kisméretű locsolókannára) és egy ollóra lesz szükséged.

A komposztálásnál  kell majd egy vasvilla és egy talicska.

Kertgondozás kipipálva!

(Komposztálási tudnivalók itt olvashatók: Komposztálás 1×1)

 

Könnyebben védhető

Ha a széltől, fagytól vagy állatoktól szeretnéd megvédeni a növényeidet, sokkal egyszerűbben megteheted ezt a ládakert esetében, mint egy hagyományos konyhakertnél.

A láda fölé keretet építhetsz, és anyaggal vagy hálóval fedheted be.

Mivel emelt ágyásról beszélünk, a csigák, hernyók és egyéb kártevők is nehezebben jutnak el a terményekhez, különösen, ha magas vagy lábon álló ágyásokat építünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük